Horizont

A kutyák néha harapnak. Néha kisgyerekeket harapnak meg.

Bármilyen szívtelennek hangzik is, ez ellen aligha van mit tenni. A kutyák néha bekattannak, és megharapják akár saját gazdájukat vagy annak csemetéjét. De előfordul ez a macskákkal, a hörcsögökkel és a csivavákkal is, csak azok kisebbek, nem tudnak akkora kárt okozni. Aki kutyát tart, annak ezzel tisztában kell lennie, és számolnia kell a lehetőséggel. Aki kutyát akar, de fél, hogy harapni fog, az húzassa ki az összes fogát (mármint a blökiét), és etesse reszelt almával. De aztán ne várja el tőle, hogy nekiugorjon a betörőknek.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a kutya nem a gazdáját, hanem egy idegent támad meg. Előfordul, hogy egy kislány póráz és szájkosár nélkül sétáltatja a pitbullját, ami nekiront egy arra járó ártatlan kisfiúnak. A pitbullt nem lehet felelősségre vonni, mert nem teljes jogú tagja a társadalomnak, a kislányt sem lehet, mert ő sem az, és a szülőket sem lehet, mert nincsen az ilyesmi rendesen jogilag szabályozva, a létező törvények pedig nincsenek rendesen betartatva. Legrosszabbul valószínűleg a kutya és a kislány jár (mindkettőt jól elverik esetleg), az igazi felelősök, a fölnőttek pedig megússzák egy ejnyebejnyével.

Magyarországon évi 5000 harapást regisztrálnak (tehát ennyien fordulnak orvoshoz, a szám valószínűleg sokkal nagyobb), és az elmúlt 10 évben 25 halálos kimenetelű kutyatámadás volt. Mégsem változik semmi, se a törvényhozás, se a végrehajtás, se a megelőzés, se az állattartási morál szintjén. Hogy miért? Mert az emberek ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak.

Az évi 5000 támadásból a médiában talán 15-ről lehet hallani, ebből kb. 14 esetben kisgyerek az áldozat. Mert hát ugye hírértéke annak nincsen, hogy egy palotapincsi nekirontott egy 90 kilós férfinak. De a pitbull vs. kissrác meccs, az már igen. Ott már ömlik a vér, hörög a közönség. Amúgy meg: a kutyák harapnak, de kit érdekel?

Nem csak a kutyák harapnak, de az emberek is. És a helyzet ezzel a problémával ugyanolyan, mint a kutyákkal.

Valóban, nem nagyon van mit tenni ellene. Az emberek is bekattannak néha, vagy bekattannak és úgy maradnak, aztán harapnak.

A rendőrség statisztikája szerint a 2007-es esztendőben 7070 ember harapott akkorát valaki másba, hogy az áldozatnak 8 napnál többet kellett kórházban töltenie. 4384 harapást úsztak meg ennél olcsóbban. És 329 harapás végződött halállal. Ezek persze csak a bejelentett esetek, a számok valószínűleg sokkal nagyobbak (például a családon belüli harapások nagy részét nem jelentik).

A felnőtt embereket legalább törvényesen felelősségre lehet vonni, ha harapóssá válnak, de azért valahol szomorú, hogy több ember harap meg embert, mint kutya. A fajtársakkal szembeni szolidaritásnak a jelek szerint nyoma sincs, és úgy tűnik, az utólagos büntetésre az ember még a kutyánál is kevésbé fogékony. A megoldást valószínűleg tehát nem az ószövetségi kor óta elavult megtorlás jelenti, hanem, akárcsak a kutyáknál, a megelőzés: a szájkosár.

Ehhez persze először fel kellene ismerni a probléma meglétét és nagyságát. Azonban a médiában az évi 11000 harapásnak csak töredékéről lehet hallani. Mert hát ugye hírértéke annak nincsen, hogy két enyhén ittas fiatalember összeverekedett szombat este a kocsma előtt, és esetleg kicsit meg is nyesték egymást késsel. De a vadászpuskás unoka vs. nagymama meccs, az már igen. Ott már ömlik a vér, tombolnak az érzelmek, hörög a közönség. Amúgy meg: az emberek harapnak, de kit érdekel?