Esik az eső. Éjszaka van. Caplatok a Nagykörúton. Áldom az eget, amiért nem biciklivel indultam el otthonról, és átkozom, mert esernyő nélkül. Fel kellene szállni a buszra, ott száraz, és majdnem hazáig visz. Bérlet sincs nálam, mostanában pedig szinte mindig vannak ellenőrök/biztonságiőrök az éjszakain. Nem baj, veszek jegyet, annyit megér, hogy megközelítően szárazon jussak haza. Egyre jobban esik.
A Blahán beállok a verebek közé, várjuk a buszt. Hamarosan meg is érkezik, és valóban, több rajta a zöld mellény, mint az utas. Felszállok.
Odalépek az ellenőr elé, mielőtt még ő támadna le, és kérek egy jegyet. Adok neki egy ezrest, mert kisebb nincsen. Elteszi, és elnéz mellettem. Elég korán van már, és esik, és ittam pár sört, de azzal tisztában vagyok, hogy egy jegy nem ezer forint. Állok, nézek rá várakozóan. Épp mielőtt kellemetlen lenne, azt mondja, kér jegyet a kollégájától, és elfordul. Egy pillanat az egész, máris kezemben a jegy, ő pedig néz megint mellém. De én nem feledkeztem meg a visszajáróról, nézek rá várakozóan. Épp mielőtt kellemetlen lenne, a zsebébe nyúl, és leszámol 730 forintot.
Fogom a jegyet, indulok érvényesíteni, ha már van, de látom, hogy meg van tépve. Rendben, lekezelte, egy gonddal kevesebb. Leülök, utazok hazafelé.
Otthon veszem észre, mikor a jegyet kiveszem a tárcámból, hogy a jobb felső sarka van letépve, pont ott, ahol a metróban az automata bevágja; rajta keresztben pedig azonosító van nyomtatva, pont ott, ahol a metróban az automata nyomtatni szokott rá.
És nem azért vagyok dühös, mert jogtalanul utaztam, és a BKV megint vesztett 300 forintot. Az idegesít, hogy az ellenőr átvert. Mondta volna legalább, hogy adjak egy kétszázast, és sose láttuk egymást, és mind a ketten jól járunk. Én se vagyok éppen a becsületesség mintaképe. A jegyet kidobom.
Utolsó kommentek