Ma kellett volna elkezdődjön a többnapos BKV-sztrájk. Nem kezdődött el. A cég vezetése beleegyezett a kollektív szerződés meghosszabbításába, így biztosan nem lesz létszámleépítés, a szakszervezetek tehát nem hirdetnek sztrájkot.
Pedig én már épp kezdtem neki örülni.
Nem mintha a tömegközlekedés teljes vagy részleges szünetelése jó lenne a budapestieknek, de az biztos, hogy többen ülnek biciklire, ha nincsen busz. Az utóbbi, áprilisi sztrájk idején sokkal több biciklist lehetett látni az utakon, mint amúgy; a feltámadt lelkesedés kitartott a következő jó pár napon is, a 20-án megrendezett Critical Mass felvonulás újra világrekordot döntött a résztvevők számával. Ebből a szempontból tehát kimondottan üdvös, ha nem közlekednek a BKV járatai.
És ha elegendő biciklis jelenik meg Budapest útjain, akkor a kritikus tömeg elvének érvényesülésével talán a város vezetői rádöbbennek, hogy fejleszteni kell a kerékpározást támogató infrastruktúrát. Merthogy az ma gyakorlatilag nem létezik. Az elővárosokban nincsenek parkolók, ahol az ingázók letehetnék autóikat, nincsenek biciklitárolók (a villanyoszlop aligha minősíthető annak), nincsen a hétköznapokban kényelmesen igénybe vehető kerékpárkölcsönzés, és ami a legfontosabb, nincsenek használható kerékpárutak.
A budapesti bicikliutak nem alkotnak összefüggő hálózatot: a legtöbb egyszerűen elkezdődik valahol, aztán meglepetésszerűen véget ér, vagyis inkább elenyészik. Nagy részük nem is igazi bicikliút, csak a járdából felfestett csíkkal leválasztott sáv, így tökéletesen alkalmatlan a kerékpározásra (már ha az ember szeretne gyökkettőnél valamivel gyorsabban haladni, ellenben nem szeretne elgázolni tízméterenként egy nagymamát). Úttestből leválasztott biciklisávok nincsenek, a buszsávokat hivatalosan nem szabad használni (ezt a problémát az új KRESZ elvileg orvosolni fogja), az épített bicikliutak pedig jórészt valamilyen oknál fogva kockakővel burkoltak. A kövek idővel elmozdulnak, az út egyenetlenné válik, a kerékpár rázni kezd, a nyereg feltöri az ember azon testrészét, amivel hagyományosan a nyeregben ül; következésképp az út használhatatlan, legalábbis merevvázas vassal, márpedig sík terepen és burkolt úton az a jó.
Marad tehát az úttest, a forgalomban, az autók közt, illetve a jobbszélen sunnyogva. A jobbszélen, ahol a csak kivételes esetekben takarított utak minden szemete gyűlik, ahol köveket, üvegszilánkokat, törött dísztárcsákat, sörösdobozokat kell kerülgetni, közben még a forgalomra sem árt figyelni, lámpákra, táblákra, autósokra. Embert próbáló feladat.
A gondot leginkább az autósok jelentik, közlekedési tábla még nem nagyon ütött el biciklist (bár megbízható forrásból tudom, hogy 8 sör után az oszlopok már hajlamosak az ember elé vetni magukat). A sofőrök nagy többsége persze figyel, sőt, figyelmes, gyakran még előzékenyek is, de vannak olyanok, akiknek az észlelési küszöbje 1 tonnára van beállítva; ami ennél könnyebb, azt egész egyszerűen nem látják. Viszont ha sok biciklis van az úton, az ilyen vezetők sem jelentenek problémát, egy bringást könnyen lehet ignorálni, ötöt vagy tizet már nehezebb.
Persze a közlekedési kultúra és a városfejlesztésben alkalmazott elvek változhatnának az utakon megjelenő tömeg fizikai nyomása nélkül, de sajnos az utóbbi évek tendenciái alapján ez nem tűnik valószínűnek. Hiába vesznek részt a félévente megrendezett Critical Mass felvonuláson tízezrek (a tavalyi CM világrekordot döntött, az idei még azt is felülmúlta), a helyzet ennek ellenére mindkét fronton siralmas. Szóval legyen csak munkabeszüntetés a BKV-nál, és biciklizzen minél több budapesti hétköznap is, és akkor talán majd változik valami. Talán.
Utolsó kommentek