HTML

Garázdaság!

2008.07.08. 15:44 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Úgy tűnik, a média megint félrevezetett bennünket. A szombati melegfelvonulás valójában valahogy így festhetett:

A kora hajnali órákban fekete harci overallt és símaszkot viselő melegek törték rá az ajtót ágyaikban békésen alvó homofób családapákra. A felriadt férfiakat kloroformmal elkábították, majd terepszínű IFA-kra dobálták az alélt testeket.

Ezek után az Andrássy útra hajtottak, ahol betonba csavarozott székekbe kötözték az elrablottakat, fejeiket rögzítették, hogy ne tudják elfordítani, szemeiket felfeszítették és kiékelték, hogy ne tudják becsukni.

A melegek délután három óra körül lehántották magukról overalljaikat, rózsaszín tütüszoknyát húztak, és arcukon sátáni vigyorral kéjes vonaglásba kezdtek a mozgásukban korlátozott ellentüntetők áldozatok sora előtt.

A megkínzott férfiak üvöltöttek az átélt lelki fájdalomtól és kegyelemért könyörögtek, de nem volt senki, aki megszánta volna őket.

Mindezek fényében tökéletesen érthető, hogy az egyik perbe fogott tojásdobáló áldozat ügyvédje garázdasággal gyanúsítja a melegfelvonulás résztvevőit. Csak reménykedhetünk benne, hogy az igazságszolgáltatás gyors és könyörtelen lesz.

 

Címkék: erőszak tüntetés társadalom melegek demokrácia szólásszabadság

Smiley Faces

2008.06.25. 08:12 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Mazochista hangulatba kerültem a múltkorában, és úgy döntöttem, igénybe veszem a BKV szolgáltatását. Szükség diktálta választásom a 7-es buszcsalád vonalára esett.

Természetesen összejött minden, amiért a közkedvelt közlekedési vállalatot kárhoztatni szokták: a busz késett, legalább tíz percet vártam rá; ennek köszönhetően tömeg volt rajta; mellettem csöves állt; piszok meleg volt (bár még nem kánikula), a légkondi nem működött, pedig új, Volvo márkájú járgányt fogtam ki.

Szenvedtem is meglehetősen, s már épp azon gondolkoztam, hogy leszállok, és jó szokásomhoz híven sétálok inkább, és jó szokásomhoz híven inkább kések kicsit, minthogy ezt akár csak néhány megálló erejéig elviseljem, mikor is pillantásomat az utastájékoztató fényújságra emeltem. Ahol a várt információ (pontos idő, következő megálló, átszállási lehetőségek, ilyesmi) helyett egy smiley volt látható, ilyen, ni: :).

Ami hirtelen eszembe jutott, azt sem papírra, sem képernyőre vetni nem ildomos, legyen elég annyi, hogy szerepeltek benne aprómajmok, egészen pontosan egy taligányi, valamint a BKV, amint épp orálisan elégíti ki az összeset. A következő érzés, ami rám tört, a hirtelen megkönnyebbülés volt. Elképzeltem ugyanis, hogyan érezném magam, ha a hangos utastájékoztatás még mindig működne, és a hangszórókból kéjes röhögés dübörögne.

Ezek után azon kezdtem morfondírozni, hogy ugyebár a chates nyelv rendkívül árnyalt, és könnyen lehet, hogy a káröröm fokozatait a BKV egyéb jelekkel is ki tudja fejezni. Nagyjából erre jutottam:

:) – kellemetlen
:D – nagyon kellemetlen
:F – hihetetlenül kellemetlen
LOL – végtelenül kellemetlen
ROTFL – elviselhetetlen
ROTFLMAO – „Szálljatok ki, és toljátok!”

Azt hiszem, majd én is küldök egy üzenetet a BKV-nak, miután csődbement végre, vagy ha sokat idegesít, akkor még előtte…

 

Címkék: chat bkv

Embernek farkasa

2008.06.19. 08:37 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

A kutyák néha harapnak. Néha kisgyerekeket harapnak meg.

Bármilyen szívtelennek hangzik is, ez ellen aligha van mit tenni. A kutyák néha bekattannak, és megharapják akár saját gazdájukat vagy annak csemetéjét. De előfordul ez a macskákkal, a hörcsögökkel és a csivavákkal is, csak azok kisebbek, nem tudnak akkora kárt okozni. Aki kutyát tart, annak ezzel tisztában kell lennie, és számolnia kell a lehetőséggel. Aki kutyát akar, de fél, hogy harapni fog, az húzassa ki az összes fogát (mármint a blökiét), és etesse reszelt almával. De aztán ne várja el tőle, hogy nekiugorjon a betörőknek.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a kutya nem a gazdáját, hanem egy idegent támad meg. Előfordul, hogy egy kislány póráz és szájkosár nélkül sétáltatja a pitbullját, ami nekiront egy arra járó ártatlan kisfiúnak. A pitbullt nem lehet felelősségre vonni, mert nem teljes jogú tagja a társadalomnak, a kislányt sem lehet, mert ő sem az, és a szülőket sem lehet, mert nincsen az ilyesmi rendesen jogilag szabályozva, a létező törvények pedig nincsenek rendesen betartatva. Legrosszabbul valószínűleg a kutya és a kislány jár (mindkettőt jól elverik esetleg), az igazi felelősök, a fölnőttek pedig megússzák egy ejnyebejnyével.

Magyarországon évi 5000 harapást regisztrálnak (tehát ennyien fordulnak orvoshoz, a szám valószínűleg sokkal nagyobb), és az elmúlt 10 évben 25 halálos kimenetelű kutyatámadás volt. Mégsem változik semmi, se a törvényhozás, se a végrehajtás, se a megelőzés, se az állattartási morál szintjén. Hogy miért? Mert az emberek ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak.

Az évi 5000 támadásból a médiában talán 15-ről lehet hallani, ebből kb. 14 esetben kisgyerek az áldozat. Mert hát ugye hírértéke annak nincsen, hogy egy palotapincsi nekirontott egy 90 kilós férfinak. De a pitbull vs. kissrác meccs, az már igen. Ott már ömlik a vér, hörög a közönség. Amúgy meg: a kutyák harapnak, de kit érdekel?



Nem csak a kutyák harapnak, de az emberek is. És a helyzet ezzel a problémával ugyanolyan, mint a kutyákkal.

Valóban, nem nagyon van mit tenni ellene. Az emberek is bekattannak néha, vagy bekattannak és úgy maradnak, aztán harapnak.

A rendőrség statisztikája szerint a 2007-es esztendőben 7070 ember harapott akkorát valaki másba, hogy az áldozatnak 8 napnál többet kellett kórházban töltenie. 4384 harapást úsztak meg ennél olcsóbban. És 329 harapás végződött halállal. Ezek persze csak a bejelentett esetek, a számok valószínűleg sokkal nagyobbak (például a családon belüli harapások nagy részét nem jelentik).

A felnőtt embereket legalább törvényesen felelősségre lehet vonni, ha harapóssá válnak, de azért valahol szomorú, hogy több ember harap meg embert, mint kutya. A fajtársakkal szembeni szolidaritásnak a jelek szerint nyoma sincs, és úgy tűnik, az utólagos büntetésre az ember még a kutyánál is kevésbé fogékony. A megoldást valószínűleg tehát nem az ószövetségi kor óta elavult megtorlás jelenti, hanem, akárcsak a kutyáknál, a megelőzés: a szájkosár.

Ehhez persze először fel kellene ismerni a probléma meglétét és nagyságát. Azonban a médiában az évi 11000 harapásnak csak töredékéről lehet hallani. Mert hát ugye hírértéke annak nincsen, hogy két enyhén ittas fiatalember összeverekedett szombat este a kocsma előtt, és esetleg kicsit meg is nyesték egymást késsel. De a vadászpuskás unoka vs. nagymama meccs, az már igen. Ott már ömlik a vér, tombolnak az érzelmek, hörög a közönség. Amúgy meg: az emberek harapnak, de kit érdekel?

Címkék: média erőszak társadalom állattartás

Freak Show

2008.06.12. 08:43 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

A freak show keretében ritkaságok voltak láthatóak, mint például szokatlanul alacsony vagy magas emberek, hermafroditák, valamint olyan mutatványok, melyek sokkolóan hathattak a közönségre. 1840 és 1940 között volt népszerű az Egyesült Államokban. Az orvostudomány fejlődése és politikai változások miatt elvesztette népszerűségét, mivel a legtöbb rejtélyes anomáliát sikerült tudományosan betegségként vagy genetikai mutációként azonosítani, így a freak show szereplői már nem félelmet és undort, sokkal inkább szánalmat keltettek.
(Forrás: Wikipédia)

Manapság nincsen már freak show. Nem csak azért, mert a legtöbb természeti furcsaság vagy torzság tudományos magyarázatot nyert, és ezért nem számít érdekesnek. Politikailag korrekt világban élünk, ahol nem illik, nem szabad senkit sem megkülönböztetni másságáért. Nem kelt bennünk félelmet az elefántember, nem lepődünk meg a fakír mutatványain, nem undorít a kiütéses kisfiú. Senki sem adna ma már pénzt azért, hogy ilyesmit láthasson, hiszen nem érthetetlenek többé.

És mégis: a televízióban a Bukszaszájú Asszony szexuális bravúrjai, és a Fekete Tapló botránkoztató bohóckodásai emelik a nézettséget. Nem borzadunk el, és nem döbbenünk meg, mert tudjuk, mitől buksza az Asszony szája; tudjuk, miért fekete a Tapló bőre, még azt is, hogy miért tapló. Mégis megnézzük mindannyian. Odakapcsolunk. Véletlenül. Elolvassuk véletlenül, pedig csak a legújabb tesztautó elemzése érdekelt eredetileg. Véletlenül azt is tudjuk, a nagydarab roma srác mit üvöltözött minősíthetetlen hangnemben tegnap a feleségével. Mert érdekel, akár elismerjük, akár nem.

Mert a torzság, a szokatlanság, a szélsőségesség gyönyörködtet, ma éppúgy, akárcsak régen.

Sőt, ma talán még jobban. Hiszen a torz mellett az átlagos is különlegesnek érezheti magát. Legtöbbünk nem éri el a média által sulykolt emberideál mércéjét. Nem vagyunk olyan szépek, olyan okosak, olyan sikeresek, mint amilyenek lehetnénk. De szebbek vagyunk, mint Geronazzo Mária, okosabbak, mint Kelemen Anna, műveltebbek, mint Fekete Pákó, és jólneveltebbek, mint Gáspár Győző.

Mutatványaik pedig igenis sokkolóan hatnak, de legalábbis kirántanak a szürke hétköznapok unalmából. Régen ehhez elegendő volt, ha egy nő teletetováltatta a testét, és mutogatta magát. Ma fel kell töltetnie a száját szilikonnal, és pornófilmben kell szerepelnie. És reklámoznia kell magát, és meg kell ígérnie, hogy a weblapja minden tízezredik látogatójával szexelni fog.

Nem nyilvánosan, persze. Csak kamerák előtt. Nincsen összeverődött tömeg, mint hajdan a freak show-ban. Az előadás zárt ajtók mögött zajlik, mi otthonaink magányában nézzük meg sokkal később, ahol már nem korlátoz a társadalmi illem.

A közönség felhördül, felháborodik, nevet, undorodik, szánakozva néz, kacag és tapsol. Szórakozik. A show szervezői és szereplői pedig elteszik a bevételt, és megélnek belőle. Mindenki jól jár. Nincs új a nap alatt, a régi dolgok viszont általában megmaradnak, még ha alakot és nevet is változtatnak.

Címkék: média bulvár társadalom

Miből él az ellenőr?

2008.06.08. 14:36 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Esik az eső. Éjszaka van. Caplatok a Nagykörúton. Áldom az eget, amiért nem biciklivel indultam el otthonról, és átkozom, mert esernyő nélkül. Fel kellene szállni a buszra, ott száraz, és majdnem hazáig visz. Bérlet sincs nálam, mostanában pedig szinte mindig vannak ellenőrök/biztonságiőrök az éjszakain. Nem baj, veszek jegyet, annyit megér, hogy megközelítően szárazon jussak haza. Egyre jobban esik.

A Blahán beállok a verebek közé, várjuk a buszt. Hamarosan meg is érkezik, és valóban, több rajta a zöld mellény, mint az utas. Felszállok.

Odalépek az ellenőr elé, mielőtt még ő támadna le, és kérek egy jegyet. Adok neki egy ezrest, mert kisebb nincsen. Elteszi, és elnéz mellettem. Elég korán van már, és esik, és ittam pár sört, de azzal tisztában vagyok, hogy egy jegy nem ezer forint. Állok, nézek rá várakozóan. Épp mielőtt kellemetlen lenne, azt mondja, kér jegyet a kollégájától, és elfordul. Egy pillanat az egész, máris kezemben a jegy, ő pedig néz megint mellém. De én nem feledkeztem meg a visszajáróról, nézek rá várakozóan. Épp mielőtt kellemetlen lenne, a zsebébe nyúl, és leszámol 730 forintot.

Fogom a jegyet, indulok érvényesíteni, ha már van, de látom, hogy meg van tépve. Rendben, lekezelte, egy gonddal kevesebb. Leülök, utazok hazafelé.

Otthon veszem észre, mikor a jegyet kiveszem a tárcámból, hogy a jobb felső sarka van letépve, pont ott, ahol a metróban az automata bevágja; rajta keresztben pedig azonosító van nyomtatva, pont ott, ahol a metróban az automata nyomtatni szokott rá.

És nem azért vagyok dühös, mert jogtalanul utaztam, és a BKV megint vesztett 300 forintot. Az idegesít, hogy az ellenőr átvert. Mondta volna legalább, hogy adjak egy kétszázast, és sose láttuk egymást, és mind a ketten jól járunk. Én se vagyok éppen a becsületesség mintaképe. A jegyet kidobom.

Címkék: bkv éjszaka hungarikum csalás ellenőr

A három gárdista

2008.06.04. 09:32 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Minap három okányi roma kérte felvételét a Magyar Gárdába.

Elméleti szinten nincsen is ezzel semmi probléma. A Gárda hivatalosan nem vall rasszista nézeteket, céljuk mindössze a hagyományőrzés; emellett mindenféle közmunkák elvégzésével hasznára akarnak lenni a társadalomnak, valamint részt kívánnak venni a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában. És nemzetőrséget akarnak létrehozni, mert valakinek mégiscsak meg kell védenie az országot, ha majd a szlovák hadsereg átlépi a Dunát.

Hivatalosan a Gárda lökött magyarok gyülekezete, akik komolyan hisznek abban, hogy a NATO- és EU-tag Szlovákia bármikor a közeljövőben hadat üzenne Magyarországnak.

Hivatalosan a Gárda lökött mélymagyarok gyülekezete, akik komolyan hisznek abban, hogy a magyar kultúrát zászlólobogtatással kell ápolni és előmozdítani, hogy megtört nemzetünk jelképek állításával felemelhető.

Hivatalosan keblükre ölelnek mindenkit, aki hangosan magyarnak vallja magát, mindegy, melyik felekezethez tartozik az illető, vagy milyen a bőre színe. Igen, nacionalisták ők, de hát genetikai alapon nem lehet azonosítani a magyarokat (1100 évnyi keveredés után meglehetősen kevés csörgedezik már Árpád véréből a Kárpát-medencében), és az ország lakossága sosem volt vallási szempontból homogén. Persze ki lehet zárni a nemzetből mindenféle csoportokat a legkülönfélébb indokokkal, de a Gárda erre eddig hivatalosan nem tett kísérletet.

A közvélemény nagyobbik részének szemében azonban a Gárda nem ilyen. A legtöbb ember szerint a Gárda nacionalista, félkatonai, fasiszta, rasszista szervezet, amelytől félni kell. Ezeknek az embereknek a szemében ebbe a Gárdába kérte felvételét a három okányi roma.

A három okányi romának nem jó, hogy jelentkeztek a Gárdába, mert a legtöbb ember tökéletesen hülyének fogja őket nézni, a többi roma pedig nem csak hülyének, de talán még árulónak is. A három roma úgy döntött, hogy a médiában hamis képet festenek a Gárdáról, és ők, mint magyar romák tökéletesen tudnak azonosulni célkitűzéseivel, ezért kívánnak csatlakozni hozzá. Lehet, hogy igazuk van. A világ szemében ettől még hülyék. Sok kellemetlenség fogja őket érni emiatt. Miért éri meg ez nekik?

Az egyik válasz az, hogy karakán, elveik mellett keményen kiálló emberek, akik mindennel és mindenkivel dacolva azt cselekszik, ami szerintük helyes. Ha így van, reméljük, nem tévednek.

A másik válasz, hogy piszok sok pénzt kapnak ezért. E forgatókönyv alapján a Gárda előre megfontolt szándékkal szerez romákat soraiba, hogy ezzel enyhítse a rasszizmus és a fasizmus vádját. Így a három gárdista avatásukat követően díszroma lesz, akiket majd az árpádsávos zászlóval együtt kiállítanak a rendezvényeken.

Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Címkék: romák rasszizmus nacionalizmus magyar gárda

Jó a szamár is

2008.05.29. 20:25 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Ma kellett volna elkezdődjön a többnapos BKV-sztrájk. Nem kezdődött el. A cég vezetése beleegyezett a kollektív szerződés meghosszabbításába, így biztosan nem lesz létszámleépítés, a szakszervezetek tehát nem hirdetnek sztrájkot.

Pedig én már épp kezdtem neki örülni.

Nem mintha a tömegközlekedés teljes vagy részleges szünetelése jó lenne a budapestieknek, de az biztos, hogy többen ülnek biciklire, ha nincsen busz. Az utóbbi, áprilisi sztrájk idején sokkal több biciklist lehetett látni az utakon, mint amúgy; a feltámadt lelkesedés kitartott a következő jó pár napon is, a 20-án megrendezett Critical Mass felvonulás újra világrekordot döntött a résztvevők számával. Ebből a szempontból tehát kimondottan üdvös, ha nem közlekednek a BKV járatai.

És ha elegendő biciklis jelenik meg Budapest útjain, akkor a kritikus tömeg elvének érvényesülésével talán a város vezetői rádöbbennek, hogy fejleszteni kell a kerékpározást támogató infrastruktúrát. Merthogy az ma gyakorlatilag nem létezik. Az elővárosokban nincsenek parkolók, ahol az ingázók letehetnék autóikat, nincsenek biciklitárolók (a villanyoszlop aligha minősíthető annak), nincsen a hétköznapokban kényelmesen igénybe vehető kerékpárkölcsönzés, és ami a legfontosabb, nincsenek használható kerékpárutak.

A budapesti bicikliutak nem alkotnak összefüggő hálózatot: a legtöbb egyszerűen elkezdődik valahol, aztán meglepetésszerűen véget ér, vagyis inkább elenyészik. Nagy részük nem is igazi bicikliút, csak a járdából felfestett csíkkal leválasztott sáv, így tökéletesen alkalmatlan a kerékpározásra (már ha az ember szeretne gyökkettőnél valamivel gyorsabban haladni, ellenben nem szeretne elgázolni tízméterenként egy nagymamát). Úttestből leválasztott biciklisávok nincsenek, a buszsávokat hivatalosan nem szabad használni (ezt a problémát az új KRESZ elvileg orvosolni fogja), az épített bicikliutak pedig jórészt valamilyen oknál fogva kockakővel burkoltak. A kövek idővel elmozdulnak, az út egyenetlenné válik, a kerékpár rázni kezd, a nyereg feltöri az ember azon testrészét, amivel hagyományosan a nyeregben ül; következésképp az út használhatatlan, legalábbis merevvázas vassal, márpedig sík terepen és burkolt úton az a jó.

Marad tehát az úttest, a forgalomban, az autók közt, illetve a jobbszélen sunnyogva. A jobbszélen, ahol a csak kivételes esetekben takarított utak minden szemete gyűlik, ahol köveket, üvegszilánkokat, törött dísztárcsákat, sörösdobozokat kell kerülgetni, közben még a forgalomra sem árt figyelni, lámpákra, táblákra, autósokra. Embert próbáló feladat.

A gondot leginkább az autósok jelentik, közlekedési tábla még nem nagyon ütött el biciklist (bár megbízható forrásból tudom, hogy 8 sör után az oszlopok már hajlamosak az ember elé vetni magukat). A sofőrök nagy többsége persze figyel, sőt, figyelmes, gyakran még előzékenyek is, de vannak olyanok, akiknek az észlelési küszöbje 1 tonnára van beállítva; ami ennél könnyebb, azt egész egyszerűen nem látják. Viszont ha sok biciklis van az úton, az ilyen vezetők sem jelentenek problémát, egy bringást könnyen lehet ignorálni, ötöt vagy tizet már nehezebb.

Persze a közlekedési kultúra és a városfejlesztésben alkalmazott elvek változhatnának az utakon megjelenő tömeg fizikai nyomása nélkül, de sajnos az utóbbi évek tendenciái alapján ez nem tűnik valószínűnek. Hiába vesznek részt a félévente megrendezett Critical Mass felvonuláson tízezrek (a tavalyi CM világrekordot döntött, az idei még azt is felülmúlta), a helyzet ennek ellenére mindkét fronton siralmas. Szóval legyen csak munkabeszüntetés a BKV-nál, és biciklizzen minél több budapesti hétköznap is, és akkor talán majd változik valami. Talán.

Címkék: budapest bkv bicikli criticalmass

Fordul a köpönyeg

2008.05.28. 16:21 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Köpönyeget fordít Orbán Viktor és a Fidesz. Eddig minden fajta reformot és megszorítást zsigerből hörögve elutasítottak, most úgy tűnik, reformot és megszorítást hirdetnek küszöbön álló kormányzásukhoz. Köpönyeget fordít Gyurcsány Ferenc és az MSZP. Eddig reformot és megszorítást hirdettek, most zsigerből hörögve utasítanak el minden fajta reformot és megszorítást.

Hazudnak vagy hazudtak mindannyian, taktikáznak, helyezkednek. Persze az is lehet, hogy csak határozatlanok, valójában nem tudják, mit is akarnak, azért változtatják a véleményüket egyik napról a másikra. Lehet, de nem valószínű. Valószínű az, hogy a koncra hajtanak, és bármire képesek érte.

Nyilván én vagyok túlságosan cinikus, de baromira nem érdekel.

Tőlem hazudhatnak, helyezkedhetnek ahogy akarnak; nem vágyom én már sokra. Nem várom el, hogy becsületesek legyenek, vagy őszinték, ne adj’ Isten erkölcsösek, pedig megtehetném. De nem, én mindössze annyit szeretnék végre már, hogy valaki fordítsa úgy azt a rohadt köpönyegét, hogy ne csak neki legyen jó, de nekünk többieknek is. Valaki fordítsa végre úgy a köpönyeget, hogy én is beférjek alá.

Nem álmodozom harmadik erőről, mely hófehér paripán begaloppoz a politikába, melynek csillogó vértjénél csak becsülete makulátlanabb, és az igazság pallosával vág rendet abban a kuplerájban. Csak ezek vannak és azok, velük kell beérnem.

És kész vagyok beérni velük. Elveszem a kurvát feleségül, ha meggyőz róla, hogy többé nem fog strichelni, de példás anya és háziasszony lesz. Nem érdekel a múltja, nem érdekel, ki mindenkivel feküdt már össze, nem érdekel, hogy lopott és csalt. De csak egyszer keféljen félre, és olyan villámgyorsan válok el tőle, hogy pislogni sem lesz ideje.

Igen, cinikus vagyok. Ennek ellenére szeretném, ha volna olyan kurva, akit elvehetek feleségül.

· 1 trackback

Címkék: mszp fidesz program

Dávid és Góliát

2008.05.26. 20:43 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Dávidnak komoly kisebbségi komplexusa volt, tudta ezt róla mindenki.

Nem is kellett ezen csodálkozni: nem csak legfiatalabb volt családjában, de a legkisebb is. Testvérei ezért folyton piszkálták, és ott tettek neki keresztbe, ahol tudtak, lépten nyomon megszégyenítették, kudarcait látva pedig még jól ki is röhögték.

Dávidnak komoly kisebbségi komplexusa volt, és forrt benne a méreg; minden áron be akarta bizonyítani az egész világ előtt, hogy mennyire tökös srác ő.

Így mikor a legkérlelhetetlenebb filiszteus harcos, a hatalmas és erős Góliát sorra győzte le az izraelitákat, úgy érezte, elérkezett végre a pillanat, amikor megmutathatja, milyen fából is faragták. Magához vette hát parittyáját (a parittyázáson kívül alig értett valamihez), köveket gyűjtött az árokparton, majd párviadalra hívta Góliátot.

A küzdő felek a két sereg közt elterülő senkiföldjén találkoztak. A filiszteus meglehetősen unottan érkezett a harc színhelyére, végtelenül elege volt már abból, hogy minden nap meg kellett szakítania jól megérdemelt délutáni sziesztáját csak azért, hogy kinyiffanthasson valami életunt izraelitát. Közönyös tűnődéséből Dávid megjelenése térítette magához. A fiú nem csak hozzá mérten volt apró, de a többi katonához képest is kicsinek tűnt. Pajzsot, fegyvert nem viselt, csak oldalán lógott valami elnyűtt bőrtarisznya.

Góliát leemelte mosódézsának is beillő sisakját fejéről, és halkan káromkodva megindult a fiú felé. Nyilvánvalónak tűnt számára, hogy ez a nyiszlett pásztor nem lehet a kihívója; a fiú biztos eltévedt, elvesztette a nyáját, vagy ilyesmi. Igazi ellenfele a jelek szerint nem jött el (az izraeliták rendszeresen nem jöttek el a párviadalokra, és rendszeresen ostobábbnál ostobább kifogásokat találtak, amiért Góliát külön is megbántva érezte magát).

Mikor már csak pár lépés választotta el őket egymástól, Góliát megállt, és így szólt:

-Szépjónapot, segíthetek esetleg valamiben?

Dávid erre kinyitotta a száját, azt rikkantotta, hogy:

-Most meghalsz!!!

És megpörgette parittyáját, az abból kiröppenő kő pedig pontosan a homloka közepén találta Góliátot. Aki hatalmasra düllesztette szemeit, és fura grimaszt vágott. Dávid ezen felbátorodva még egyet rikkantott, újra megpörgette parittyáját, és megint homlokon találta.

Az óriás teste remegni kezdett, szeme könnybe lábadt. Aztán kibuggyant belőle a röhögés. Combját csapkodva kacagott hisztérikusan, míg már levegőt is alig kapott. Miután kissé összeszedte magát hátat fordított, és halkan kuncogva gyakori fejcsóválások közepette visszasétált a filiszteus táborba.

Dávid mindeközben döbbenten állt, és azon gondolkozott, hogyan lehetne győzelemként beállítani félresikerült párharcát.

 



Az egész történet arról jutott eszembe, hogy a magyar parlament meg akar szavazni egy Kínát a Tibet-ügyben elmarasztaló javaslatot, és meg is fogja szavazni, amint az ellenzéki képviselők méltóztatnak kellő számban részt venni az üléseken. Szili Katalin meg elsírta magát, mert ő most megy Kínába, és egy ilyen határozat annyira kellemetlen lenne.

Bizony.

Azt hiszem a fenti történet kitűnően illusztrálja, mennyire érdekelné Kínát ez az egész dolog. Félreértés ne essék, mélységesen elítélem, ami Tibetben történik és történt. De ha annyira tiltakozni akarunk, akkor mi lenne, ha bojkottálnánk az olimpiát (még ha ezzel ki is szúrunk a sportolóinkkal), annak mégis több visszhangja volna. Sőt, mondok jobbat: mi lenne, ha lobbiznánk az Unióban, hogy minden tagállam bojkottálja az olimpiát? Vagy annyira mégsem vagyunk lelkesek? Annyit mégsem ér egy kis belpolitikai manőverezés?

Dávid pörgeti a parittyáját…

Címkék: kína tibet olimpia hungarikum diplomácia

Demagógia

2008.05.23. 14:12 | Angelus Novus | Szólj hozzá!

Nemrégiben politikáról beszélgettem egy ismerősömmel. Ez az ismerősöm felvállaltan balos drukker, míg én köztudottan azért drukkolok, hogy ezek is és azok is húzzanak már el a jó büdös francba, lehetőleg végkielégítés nélkül. Ennek ellenére képesek vagyunk értelmesen szóba állni egymással, persze annak biztos tudatában, hogy a másikat meggyőzni úgysem fogjuk soha. Eszmét cserélni ettől még lehet.

A téma a háromigenes népszavazás volt. Mármint a legutóbbi, a napidíjas, vizitdíjas, tandíjas; a kampányokban meghirdetett igenek és nemek számával sajnos mifelénk nem lehet szavazást azonosítani, bevett szokás szerint az egy lapon szereplő kérdésekre csak egyféleképpen lehet válaszolni. Persze jobb is így, biztosítva van legalább az egyenlőség, a csekélyebb értelmi képességekkel és/vagy tájékozottsággal rendelkező politikusok és szavazók sem kevernek össze semmit.

Szóval a népszavazás kapcsán ismerősöm négy gondolatot osztott meg velem.

Egy: a zemberek nem gondolkoznak.

Kettő: a jobboldal (értsd fidesz) pofátlanul és felháborítóan demagóg.

Három: a baloldal egyáltalán nem az.

Négy: kellene már valami fiatalos, lendületes, kissé polgárpukkasztó, megfelelő mértékben demagóg baloldali médium, ami felhívja a zemberek figyelmét arra, hogy nem úgy van ám az, ahogyan jobbról kiabálják; és akkor a zembereknek majd felnyílik a szeme, elgondolkoznak, sőt, elkezdenek gondolkozni, és onnantól minden jó lesz.

Az első két állítással egyetértek (bár ez mellékes), a harmadikkal már kevésbé (ez is mellékes, ráadásul mostanában mintha más szelek kezdenének fújdogálni a nagy pártok felől). A negyedik ötlet viszont már sokkal érdekesebb.

Hogy kellene valami fiatalos-lendületes-üde-újszerű, az rendben van. Az ilyesmi mindig mindenhol jól jön, a politikában és a nemi életben különösen.

De hogy lehetséges volna politikai témában polgárt pukkasztani? Aligha. Aki ma Magyarországon politizál, az már nem lepődik meg semmin, nem botránkozik meg semmin, és ha mégis, akkor gyújtogatni kezd meg ostromolni, nem pedig gondolkozni. Lehet bedobni valami polgárpukkasztót, például vicces karikatúrát valamelyik pártvezérről, amint az egyik szájával épp az ellenkezőjét mondja annak, amit a másikkal, és egy harmadikkal közben a pápa/Putyin/Bush/Kína talpát nyalja (mindenki válassza ki a legszimpatikusabb jelöltet). Akik szeretik az illető pártvezért, azok felháborodnak, hogy szegényt megint bántják; akik nem szeretik, azok röhögnek egy jót; akiket az egész baromság nem érdekel, azok jó esetben tudomást sem szereznek róla. Senki nem fog másképp gondolkozni.

Ami pedig a demagógiát illeti, azzal még soha senki emberfiát nem vettek rá sem önálló gondolkozásra, sem önálló tájékozódásra. A demagógiának épp az ellenkezője a lényege, és ez esetben a cél nem szentesítheti az eszközt, mert ezzel az eszközzel ezt a célt nem lehet elérni.

A demagóg érzelmi alapon érvel, kihasználja a közönség előítéleteit és vágyait, azt mondja nekik, amit hallani akarnak. A demagógia a meggyőzés fegyvere, nem a népnevelésé. Meg lehet vele változtatni emberek véleményét, de mentalitását nem.

És talán éppen ezért tartunk ott, ahol tartunk. Mert minálunk a választókat mindig csak meggyőzni akarják. Soha, sehol nem hallani olyant, hogy „Emberek, tájékozódjatok, gondolkozzatok, döntsétek el, szerintetek mi a frankó”. Persze nem meglepő, hogy a politikusok, akiknek a fizetése (és költségtérítése) múlik a szavazatokon, nem szívesen vágják maguk alatt a fát, de az elméletileg független média is rendkívül elfogult, különösen az a része, amely nagyobb tömegekhez jut el.

Nem az a megoldás, hogy demagógiával demagógiát állítunk szembe, természetesen csak a zemberek érdekében. Aki népet, nemzetet akar nevelni, az kezdje azzal, hogy felvilágosítja a közönségét arról, hogy lehet és kell önállóan dönteni. Ezért hívják ezt a mi berendezkedésünket demokráciának. Ha felelős politikát, rendezett társadalmat szeretnénk, akkor kénytelenek leszünk mindannyian és egyenként a saját lábunkra állni, és felelősségteljesen viselkedni.

Címkék: kampány demokrácia demagógia

süti beállítások módosítása